Van egy mese, amely hosszú évszázadokon át fennmaradt, egy királyról, akit Kumaradasa-nak hívtak.
Mugalan király fia volt, azé a Mugalané, aki hosszú ideig harcolt Kasyapa nevű fivérével, amikor az megölte az apjukat, majd a Siigiriya-i sziklapalotába menekült.
Mugalan ösztönözte az irodalom és általában a művészet támogatását, a békés időszakban volt ez, miután trónra került. Nem csoda, hogy kiderült, a fia is tehetséges költő. Kumaradasa király írta a Janaki-harana című poémát, amely a Valmiki-legendán alapul, Rama és Sita történetén, amelyet Bhoja királynak küldtek Indiába, hogy bírálja el.
Szanszkritul írták pálma-levélre.
Bhoja, aki tanult ember volt megpillantotta a Srí Lanka-i költészet éles gyémántját a Költőkirály verseiben.
A Királyi Elefánt farkára kötötte Kumaradasa kéziratát és körbehajtatta az állatot a főváros utcáin. Kalidasa, Bhoja birodalmának egyik kitűnő költője szerette volna látni a verset, amelyet olyan ünnepélyesen mutattak be. Annak ellenére, hogy csak a kezdő sorát látta a versnek, annyira felizgatta, hogy a fejéhez erősítette a kéziratot és körbehordozta az utcán.
Később, amikor a Janaki-harana összes szanszkrit versét elolvasta, Kalidasa Srí Lankára utazott, hogy személyesen találkozzon Kumaradasa királlyal.
Hosszan tartó barátság virágzott ki a szívükben. Ez még nem az a korszak volt, amikor egy költő zsoldosokat bérelt fel, hogy a riválisát elfogják. Nem volt rivalizálás. Nem volt versengés. Csak a tehetségek egymás iránti tisztelete.
Kalidasa Kumaradasa udvarában szállt meg. Hamarosan kitanulta a szingaléz nyelvet és szingaléz költeményeket kezdett írni. Egy napon, amikor Kumaradasa Matarába látogatott, egy befejezetlen vers két sorát írta fel a hálószobájában. Ezen kívül még azt írta fel, hogy az a személy aki kielégítően be tudja folytatni tudja az első párverset, királyi jutalomban részesül.
Nem volt kétsége afelől, hogy barátja, Kalidasa, aki a napokban készült Matarába látogatni, majd ugyanazt a lakosztályt választja.
Amint várta, Kalidasa megjött és írt még két csodálatos sort a vershez, befejezte a költeményt. Kalidasa is tudta, hogy barátja, a király észreveszi majd, hogy ő írta a verset.
De aztán egy asszony azt állította, hogy ő írta a verset. Titokban megölette Kalidasát, hogy ő kapja meg a jutalmat.
Kumaradasa király felismerte barátja művét és kerestette Kalidasát, hogy átvehesse a díjat.
De senki sem találta meg őt.
Kétségbeesetten kereste őt a Királyi Gárda. Végül csak a holtteste került elő.
Kumaradasa elhamvasztatta barátját, olyan gyász - szertartás keretében, amilyen a királyoknak jár. Azután, ahogy a lángok egyre magasabbra csaptak, és elemésztették legkedvesebb barátja testét, Kumaradasa az emberek legnagyobb rémületére a halotti máglyára vetette magát, és együtt égett el testi - lelki jóbarátjával.
Kumaradasa csupán kilenc évig uralkodott.
Elfeledkezett róla, hogy ő nem egy egyszerű ember, az élete a népé. Lankának szembe kellett néznie egy nemes és intelligens király elvesztésével.
Az örökösét, aki túl fiatal volt ahhoz, hogy átvegye a hatalmat, nagybátyja emberei néhány hónap múlva eltették láb alól.
A legtöbb király, aki Kumaradasát követte a trónon puhány és gyengekezű volt, ezért a szigetország számára még nagyobb tragédiát okozott Kumaradasa váratlan halála.
De a népmeséinkben tovább él. Talán már csak a tudósok ismerik a Janaki - harana című verset, amelyet a mi művészkirályunk írt.