orosz forditas
 
 
Sri Lanka legendái Kalyani Pura és Buddha látogatása Srí Lankán :


Kalyani Pura és Buddha látogatása Srí Lankán


Körülbelül kétezer-ötszáz évvel ezelőtt, úgy beszélik, harc tört ki két Naga herceg között, Chuloderának és Mahoderának hívták őket.
Egy drágakővel kivert trónon vesztek össze.
Egyik herceg sem engedett. Sehogy sem tudták rendezni a dolgot. Ígyhát Chulodera azt mondta:
- Csak egy ember van, aki igazságos ítéletet tud hozni. Hívjuk meg Buddhát, ő majd semleges földön pártatlan döntőbíránk lesz.
Mahodera beleegyezett.
Kalyani Purát választották a találkozó helyszínéül. Kalyani Pura Úr testvérének Vibhisana királynak a fővárosa volt.
Ravana király veresége után Vibishana felügyelte a szigetet.
A Buddha a hagyomány szerint elfogadta a meghívást és egyenesen az égből szállt le Kalyani Purára.
Meghallgatta, milyen vitája van egymással a két dühödt hercegnek.
Amikor befejezték az ügy ismertetését, a Buddha beszélt nekik az anyagi világ változékonyságáról, az élet múlékony természetéről.
A két herceg elszégyellte magát. Mahodera azt mondta:
- Ezeket a bölcs szavakat hallva ostobaságnak tűnik egy szék miatt harcolni, mégha trón is.
Chulodera azt mondta:
- Ajánljuk fel a trónt Buddhának.
A Buddha elfogadta a trónt, de nem vitte magával Indiába. Hátrahagyta Kalyani Purában, és az emberek hatalmas pagodát építettek, hogy megemlékezzenek Buddha látogatásáról Kalyani Purában és bölcs tanácsairól, melyeket a veszekedőknek adott.
Ahogy múltak a századok, Kalyani Purából Kelani Pura lett.
Kelani Tissa király elfogott egy fiatal szerzetest, aki szerelmes levelet vitt a királynőnek, éppen az ő tulajdon öccsétől.
Egy pálmalevélre írták a levelet.
Ahelyett, hogy megbüntette volna a szerzetest, aki valójában egy sárga csuhát öltött szélhámos volt, a király megpróbálta megbüntetni a szerzetes tanárát, aki a palotába kísérte, mikor alamizsnát gyűjtött.
A tanár egy szerzetes volt, aki elérte a szentséget, egy arhat.
A király ezt a szent embert egy forró olajjal teli üstbe lökette. De a szerzetes olyan szentéletű volt, hogy az olaj ahelyett, hogy megégette volna, hűsítően bugyborékolt körülötte.
Az istenek az égben látták Kelani Tissa szörnyű tettét.
Megharagudtak és tettek róla, hogy Kelani mellett a tenger is durva és haragos legyen.
A felkorbácsolt tenger elöntötte Kelani völgyét.
A pánikba esett emberek a királyhoz sereglettek. Nagyon dühösek voltak a királyra, mert tudták, hogy ez a büntetés azért, mert megpróbált olajban főzni egy szent embert.
- Követeljük, hogy áldozz az isteneknek, hogy lecsillapítsák a tengert! - kiáltották az emberek.
A király hívatta a leányát a szépséges Vihara Maha Devit.
- Feláldozom őt, hogy levezekeljem a bűnömet - így szólt a király. - Siessetek és díszítsétek fel az arany bárkámat, és hagyjátok őt a bárkában.
Az emberek gyorsan feldíszítették a király arany bárkáját.
Figyelték, ahogy a király a bárkába teszi a leányát és kilöki a bárkát a háborgó tengerre. A bárka hánykolódott és elmerült, a dühödt hullámok között.
De nem süllyedt a mélybe. Vihara Maha Devi túl szép és jószívű volt ahhoz, hogy bántódása essen.
Sok napon és éjszakán át sodródott a bárka, végül délen vetődött partra. A Ruhuna-i emberek, akik a tenger melletti Kirinda faluban laktak, megtalálták az arany bárkát, benne pedig a szépséges hercegnőt.
Elvitték őt a királyukhoz. Kavan Tissa király meglátta a szép hercegnőt és feleségül vette.
Vihara Maha Devi kellő időben szült neki egy fiút. Ő volt későbbi Dutugemunu, aki híres lett a törvénysértők felett aratott győzelmeiről, és arról, hogy győzelmében is nagylelkű maradt.


Kapcsolódó oldalak:

http://novella.lap.hu/

http://kortarsirodalom.lap.hu/

http://vilagirodalom.lap.hu/

http://oroszorszag.lap.hu/

http://orosztanulas.lap.hu/

http://sziberia.lap.hu/