Nyolcas beszéd

935. Aki botot vesz a kezébe, rémület jár nyomában annak. Nézzétek az embereket, ahogy egymást ütik. A bánatról fogok most szólani, ahogy én megtapasztaltam.
936. Amikor láttam, ahogy az emberek hánykolódnak, mint a halak a kevés vizű tóban, ahogy nem hagyják egymást élni – megrémültem.
937. Nem tartós, nem szilárd ez a világ, végül minden láncszeme elpattan, menedéket keresve azt láttam, már mindet elfoglalták.
938. És amikor megláttam, milyen nyomasztó minden létező, mélyen elkeseredtem; és úgy láttam, ez a világ nem más, mint láthatatlan nyíl, mely szíven talált.
939. Akit ez a nyíl átdöfött, menekül, amerre lát, aki kihúzta magából, nem fut és nem nyöszörög többé.
940. Sok tanítás járta be a világot, de aki magát verte láncba, azt ne hívd a szabadulásba; legyőzvén a végső vágyat is, tanuld meg a kihunyás hőstettét (a Nirvánát).
941. A bölcs legyen igazságos, békés, nem alakoskodó, mentes rágalomtól és haragtól, győzze le a fösvénységet.
942. Aki szellemével a Nirvána felé fordult győzze le az álmosságot, könnyelműséget, lustaságot, ne bóbiskoljon, ne adja át magát az ábrándozásnak.
943. Ne rántsák magukkal a hibák, ne ragadja magával a forma; verje le magáról a dölyfösséget, jámboran menjen, elfojtva magában az erőszakosságot.
944. Ne rajongjon a régiért, ne csodálja az újat, ne búsuljon az elveszett miatt, ne adja meg magát a vágynak.
945. Ezt a vágyat én mohóságnak hívom, komor, kíméletlen örvénynek, a kéj mocsarának, melyen át nem vezet út.
946. A bölcs, ki az igazságot el nem hagyta szilárdan áll, szilárd alapon; az ilyen brahmánra, aki e világon mindent elhagyott azt mondják: Megnyugodott.
947. Bölcs ő, tökéletes ő, aki ismervén a Dharmát, semmitől sem függve, biztos úton halad ezen a világon, senkit sem irigyelve.
948. Legyőzvén a szomjúságot, azt a szomjúságot, melyet a legnehezebb legyőzni, bánat és vágy elkerüli, átvág a gázlón, megszabadul a bilincstől.
949. Lökd félre, ami előtted fekszik, semmit se hagyj magad után; ha nem tapadsz ahhoz, ami előtted van, nyugodtan járod utadat.
950. Akit szomjúsága nem köt a formához és névhez, nem búsul az elmúlt miatt, az kilépett a halál földjéről.
951. Aki nem gondolja azt: „Itt ez az enyém” és nem gondolja: „Másoknak is van itt valamijük” – az nem kötődik szeretettel magához, semmit sem birtokol, sosem szenved.
952. Ki a kegyetlenséget, mohóságot nem ismeri, aki semmire sem vágyik, aki mindig változatlan, az rettenthetetlenül sodródik az áldott befejezés felé.
953. Aki a vágytól megszabadult, annak építménye nincs többé, az elkerüli a törekvést, az boldogságra lel.
954. A bölcs nem tartja magát sem egyenlőnek, sem alárendeltnek, sem különbnek, megbékélve és szomjúságtól szabadon, semmihez sem kötődik és semmit sem vet meg.