|
Természetbarát,
pedálos tengeralattjárót fejlesztettek ki orosz udósok.
A jármű leginkább egy víz alatti vízibiciklihez hasonlít
és a szentpétervári Marine Innovation Technologies kutatóintézet tudósai
készítették el a prototípust.
A találmány nem hasonlítható a Leonardo da Vinci-féle
tengeralattjáróhoz, az egész világon egyedülálló. |
Az
ukrajnai Legfelsőbb Tanács döntést hozott az atomerőmű ügyében. Kivonják
a termelésből az erőművet, és ökológiailag veszélytelenné teszik. A 441
képviselőből 354 vett részt a szavazáson.
Mint ismeretes, 1986-ban az erőmű négyes blokkjában következett
be súlyos baleset. Az épen maradtak ma is működnek.
Az atomerőmű működésének megszüntetése, és az üzem biztonságossá
tétele négy szakaszból áll majd, ezek közül az első szakasznak a tervek
szerint 2012-ig le kell zárulnia, a negyedik - végső - szakasznak pedig
2064-ig.
|
|
Különös
hírek röppentek fel a világhírű Ermitázs
Múzeummal kapcsolatban. A legutóbbi, mindenre kiterjedő leltár alkalmával
kiderült, hogy több száz műtárgy csak a papíron szerepel a múzeum tulajdonai
között.
Persze az Éjfél Fővárosában, a fehér éjszakák és
fekete nappalok mocsárra épült városában, sok különös dolog előfordulhat.
A valóságban nem találják. Lehetséges, hogy a Louvre
fantomja után az Ermitázs fantomjáról is hallunk majd? Cikkünk kísérletet
tesz rá, hogy leleplezze az Ermitázs szellemét. |
Érdekes
kísérlet zajlik a távoli Burját Köztársaság egyik településén.
Már tízedik éve szesztilalom van a faluba, ami azt
jelenti, hogy semmiféle szeszes italt nem árulhatnak, nem vásárolhatnak
a település lakói. Jegyezzük meg a falu nevét: Alag- Sulun.
Sokakban felmerülhet a kérdés, milyen következményei
lehetnek, ha egy ilyen zord éghajlat alatt egy egész falu leszokik az
italról. |
|

A hazaszeretet szélsőséges megjelenései formái károsan
befolyásolhatják iskolás gyermekek pszichéjét. Elsőnek január 26-án röppent
fel a hír, hogy egy vidéki általános iskolában különös rituálé van szokásban.
A gyerekeknek minden reggel az első óra előtt tizenöt perccel meg kell
jelenniük, hogy részt vegyenek az iskola vezetősége által kitalált különös
szertartáson.
|
A
Sunday Times által kiadott listán az ezer leggazdagabb angol között hat
orosz is található, többek között Roman Abramovics és felesége.
A listán a leggazdagabb orosz a lista második helyezettje, a Chelsea focicsapat
tulajdonosa, Csukcsföld ex-kormányzója Roman Abramovics. Bár a milliárdos
tavaly elveszítette vagyonának 40 százalékát, a becslések szerint még
mindig 7 milliárd font sterlingje maradt.
|
|
Több
mint négyszáz lett állampolgár írta alá azt a petíciót, amelyben az ismert
orosz oligarchát, Roman Abramovicsot arra kérik, vegye meg az országukat.
A petíció szövege megtekinthető a petitonline.com weboldalon.
A lettországi novonews.lv, a RIA Novosztyi, és több más hírportál is foglalkozik
a témával.
|

December 20. Oroszországban a titkos ügynökök napja, vagy ahogyan hivatalosan
mondják, a Biztonsági szolgálatok dolgozóinak napja.
Ezen a napon megemlékeznek a kémek és kémelhárítók védőszentjéről, és
a sajtóban kedélyes KGB-sek sztorizgatnak. Az ünnep alkalmából Vlagyimir
Putyin megfenyegette Oroszország ellenségeit. Az ünnepnapon a Duma szóvivője
is köszöntötte a titkosszolgálatok dolgozóit, és ígéretet tett: minden
tőle telhetőt megtesz, hogy a törvényi keretek minél tágabb teret biztosítsanak
a munkájuknak.
|
|
Hogyan
ünnepelnek a súlytalanság állapotában? Képzeljük csak el, milyen lehet,
ha hullik a fenyő! És vajon honnan tudják az űrhajósok, mikor van karácsonyeste,
hiszen az űr mindig sötét? De úgysem hallaná senki a csengettyűt, mivel
egy űrállomáson mindig nagyon nagy zaj van a nagyteljesítményű gépek miatt.
Nézzük meg, általában hogyan ünneplik meg a karácsonyt a nemzetközi űrállomáson!
|
Georgij
Konsztantyinovics Zsukov (1896 – 1974) szovjet hadvezér, a Szovjetunió
marsallja, védelmi miniszter (1955-1957). Sokak szerint a második világháborús
győzelem is neki köszönhető.
Sztálin halála
után 1955-57-ig védelmi miniszter volt, majd 1957-ben kizárták a Kommunista
Párt Központi bizottságából, minden posztjáról eltávolították és 1958-ban
nyugdíjba küldték. A nép szemében hős volt, sok egymásnak is ellentmondó
legenda kering róla, például, hogy ő lőtte le Beriját, a sztálini titkosszolgálat
vezetőjét.
|
|
Az Amerikai
Egyesült Államokban kötelező az orosz nyelv tanulása a leendő asztronauták
számára.
Ez azzal függ össze, hogy az elmúlt 30 évben először a leendő amerikai
űrhajósok nem tudnak űrrepülővel repülni a tanulmányaik során. Erről nyilatkozott
április 13-án az amerikai űrrepülési központ. Ugyanakkor az űrhajós növendékek
az orosz „Szojuz” űrhajón fogják elvégezni a repülési gyakorlatot és ehhez
meg kell tanulniuk oroszul.
|
„Akárhogyan igyekeztek is az emberek sokszázezrével
kis helyre összezsúfolódva elcsúfítani a földet, amelyen megtelepedtek,
akárhogyan teleépítették kővel, hogy semmi se teremjen rajta, akármilyen
buzgón kiirtottak is minden előtörő fűszálat, akárhogy összefüstölték
kőszénnel meg olajjal a levegőt, akármennyire megcsonkították is a fákat,
s elüldöztek minden madarat meg négylábút - a tavasz mégis tavasz volt,
még a városban is.” – írta Lev Tolsztoj a huszadik század elején. Ez volt
a Feltámadás
című regényének első mondata.
És ez a mondat rádöbbent minket arra, mennyire régi fogalom a környezetvédelem,
és mégis mennyire megkéstünk vele.
|